top of page

TALÁLKOZÁS 
MANAJLÓ ANDRÁSSAL

MŰVÉSZI HITVALLÁSOM

"Műalkotásaimmal arra törekszem, hogy olyan gondolatokat és finom szubsztanciákat adjak át, amelyek érzelmekként, érzésekként és lélekhangokként jelennek meg."

Manajló András

Andrew_Manaylo_IMG_3697.PNG
Manaylo_family.PNG
AT9I4480.jpg

RÓLAM

A kárpátaljai Ungváron született Manajló András egy sikeres ruszin festődinasztia harmadik generációjának tagja. Nagyapja, Manajló Fedor Ukrajna nemzeti művésze, a Kárpátaljai Képzőművészeti Iskola egyik alapítója, édesapjával, Manajló Ivánnal együtt kiemelkedő szerepet játszott e történelmi régió képzőművészetének alakulásában. András e családi iskolában tanulta hivatása alapjait, majd művészi képességeit olyan rangos tanintézményekben fejlesztette tovább, mint a Lembergi Képzőművészeti Akadémia (Ukrajna), illetve a világhírű Képzőművészetek Szentpétervári Repin Akadémiáján (Oroszország) – ahol kibontakoztathatta szellemiségét, művészi professzionalizmusát és vihette tovább a családi hagyományt immár kortárs szemlélettel.

Széleskörű végzettsége lehetővé teszi számára, hogy átfogóan ötvözze a kárpátaljai képzőművészeti iskola hagyományosan optimista palettáját, a lvovi művészeti környezetre jellemző konstrukciós lakonizmust és azt a tudományos precizitást, amely a szentpétervári orosz iskolára jellemző. Ennek a művészi stílusnak a jelentősége igen fontos, hiszen a ruszin egy államiságot nélkülöző kis nép, amelyet folyamatosan az asszimiláció és a végleges eltűnés veszélye fenyeget. Szétszórtan él szerte a világban, de nagyrésze még mindig Európa közepén, a gyönyörű Kárpátok tövében él. A ruszinok száma világszerte ma megközelítőleg másfél millió.

Számos ruszin vált ismertté Amerikában az évek során, többek közt Sandra Dee, Lizabeth Scott, Robert Urich színészek, Pete Latzo bokszoló, Marine Sgt. Michael Strank, aki kitűzte az Egyesült Államok zászlaját Iwo Jimán, illetve Peter Wilhousky zeneszerző. Viszont egyikük ismertsége sem ér fel Andy Warhol-éval. Warhol nemzetközi sikerei hozzájárulnak ahhoz, hogy a világ tudomást és ismereteket szerezzen a ruszin népről és túlésért folytatott küzdelméről.

Manajló András művészi narrativájának szintén izgalmas vonása, hogy ruszin örökségéhez kötődik. A művészet és az ősök iránti elkötelezettsége az, ami emeli művészetének rendkívüliségét, emiatt képtelenség elmenni mellette szó nélkül. Hagyományos és kortárs művészeti irányzatok tanításait felhasználva a művészetek ezen nyelvén keresztül közvetíti gondolatait, érzelmeit, érzéseit és személyiségét, hogy ebből egy saját, egyedi nyelvet alkosson meg a vásznon. Munkáinak jelentős részét sötét, erőteljes színek dominálják, ami a hátteret és a központi szereplőket illeti. Ebből az alvilági mélységből aztán váratlan színekkel ragyognak elő a fő momentumok, ettől pedig valósággal ragyognak képei.

Míg sokakat a palettája és az erőteljes ecsetkezelése vonz, addig másokat a műfaji sokféleség képessége, a tematikus gazdagság és a modern kortól az ősi mitológiákig visszanyúló konceptuális kompozíciók nyűgöznek le. Aktjain a szép iránti szeretete mutatkozik meg, ahogy e vonzalom a tájképein és csendéletein is megfigyelhető. Női karakterei különleges tisztaságukkal és bájukkal valósággal elbűvölik a nézőt, és az sem véletlen, hogy Manajló András helyenként Szerov művészetét is megidézi. Városi tájképei megszemélyesítik az építészeti együttesek tökéletességét, ugyanakkor foltos sziluettjei és a részletek hiánya érdekesen demonstrálják a tér grandiózusságát és a város színvilágát. Csendéleteit ugyanakkor a lágy színek, a tisztaság és kifinomult esztétika határozza meg. Jellemző törekvése a tér és forma kifinomult szembeállítása.

Manajló András negyvenes éveinek végére életművében eljutott egy korszakhatárhoz. 2014-től kezdve egyre több időt tölt észak-amerikai, francia- és az olaszországi tanulmányutakon, illetve ottani műtermekben. Az utazásokon szerzett kulturális és vizuális élmények hatására gyökeresen új művészi problémák kezdték el foglalkoztatni. Felismerte, hogy a pillanat látványának impresszionista szemléletű megragadása immár korlátot jelent a számára. Szenvedélyes kísérletezésbe kezdett, miként is tudná festői eszközökkel, tisztán expresszionista módon ábrázolni az érzelmeket, indulatokat, vágyakat és gondolatokat úgy, hogy az a közönség számára egyértelműen dekódolható legyen anélkül, hogy a valóság formáit kellene keresni bennük.

Manajló András, egy ruszin festődinasztia kiváló képviselője. Művészetén túl empatikus személyiség, aki a ruszin kultúra ügyének szentelte magát. Sokáig a magyarországi Ruszin Önkormányzat vezetője volt, a ruszinok delegáltja a világ- és európai kongresszusokon, emellett kezdeményezte egy görögkatolikus fatemplom építését Máriapócson. Nemzetközi alkotói szimpóziumokat szervez ruszin gyerekeknek és felnőtteknek a Balaton partján és alapítója, valamint elnöke a Kárpátok Kultúrájáért Egyesületnek.

Nyikita D. Lobanov-Rosztovszkij

A "Christie's" és a "Sotheby's" aukciósházak tanácsadója

A londoni "Association of Theatre Museum" igazgatótanácsának tagja,

A New York-i "Metropolitan" Múzeum jótevőinek szövetségének élethosszig tartó tagja,

a Los Angeles-i Modern Orosz Kultúra Intézet igazgatósági tagja,

a New York-i "Orosz származású amerikai tudósok szövetségének" tagja,

a washingtoni "Nemzetközi Művészeti és Oktatási Alapítvány" igazgatótanácsának tagja,

a Szentpétervári Művészeti Akadémia díszdoktora

Szakmai tanulmányok:

  • 2011-2015 – szakmai továbbképzések a szentpétervári Orosz Művészeti Akadémia (Orosz Föderáció) festészeti és rajzi karán;

  • 1991-1993 – Lviv (Ukrajna) Poligrafikus Akadémia grafikai kara;

  • 1987-1991 – Lviv (Ukrajna) Iparművészeti Akadémia batikolt dekorációs kara;

  • 1985-1987 – az ungvári (Ukrajna) Iparművészeti Főiskola dekoratív fémmegmunkáló fakultása.

Múzeumi gyűjtemények:

 

  • Ruszin Képzőművészeti Múzeum, Budapest / Magyarország;

  • A Kelet-Európa Művészeti Egyesület múzeumi gyűjteménye, Zug / Svájc;

  • Színházművészeti Múzeum, Moszkva / Orosz Föderáció.

Díjak:

 

  • 2018 - „Pro Cultura Minoritatum Hungariae” – a nemzeti nevelés és kultúra területén elért kiemelkedő teljesítményért járó Állami Kitüntetés - adományozta  az Emberi Erőforrások Minisztériuma;

  • 2014 - „Az egyetemes ruszin művészet fejlődéséhez való kiemelkedő hozzájárulásért” - Nemzetközi Díj, adományozta a Ruszinok Világtanácsa;

  • 2010 - „Legígéretesebb feltörekvő tehetség” - adományozta a Pannon Világ szövetség.

  • 2007 - Az Országos Ruszin Önkormányzat Közgyűlése által adományozott "Hodinka Antal-díj" - a ruszin kultúra, a hagyományőrzés, az anyanyelv és a görögkatolikus értékek terén végzett tevékenységéért.

Szakmai zsűri tagság:

 

  • 2007-2014 – Ruszin művészek nemzetközi művészeti szimpóziumainak szervezője és válogatózsűrijének elnöke (Balatonföldvár, Magyarország);

  • 2007-2014 – Nemzetközi Kortárs Ruszin Művészeti Múzeumi Gyűjtemény festményválogató zsűrijének elnöke - a Magyarországi Ruszin Önkormányzat meghívására;

  • 2014 óta – Nemzetközi Ruszin Biennálé alkotásait kiválasztó zsűri tagja - a Ruszin Világtanács rendszeres meghívására;

  • 2019 óta – „Pro Arte Ruthenorum” Ivan Manaylo-díj zsűrijének állandó elnöke - a Ruszinok Világkongresszusa meghívására;

  • A Ruszin Kultúra Világakadémiájának tagja;

  • A New York-i Municipal Art Society tagja;

  • A Boca Raton Művészeti Múzeum Művészi Céhének tagja.

Válogatott gyűjtemények:

 

  • Zug kanton önkormányzati gyűjteménye / Svájc;

  • Külgazdasági és Külügyminisztérium - Magyar Állami Gyűjtemény / Magyarország;

  • Mészáros család Képzőművészeti Gyűjteménye / Magyarország;

  • Robert Harris Rothschild Gyűjtemény / USA;

  • Pakh Imre Gyűjtemény, New York / USA;

  • Ahmed Al Yafei Gyűjtemény, Abu Dhabi / Egyesült Arab Emírségek;

  • Vác Város Képzőművészeti Gyűjteménye;

  • Ibragimov Alijan kollekció / Svájc;

  • Benza György Gyűjtemény / Magyarország;

  • Dr. Nagy János magángyűjtemény / Magyarország;

  • Pamela J Nigro & William K Noda magángyűjtemény / USA;

  • Blake & Lisa Stichter magángyűjtemény / USA.

Válogatott kiadványok:

 

  • 2019 - Diplomata Magazin – Rotschild falán, Dalí és Warhol között;

  • 2017 - Andrew Manaylo – Manaylo-dinasztia a ruszin kultúrában;

  • 2014 - Dr. Lyavinecz Marianna – Rutén festők Magyarországon;

  • 2012 - Dupka György – Magyar művészet Kárpátalján;

  • 2006 - Ivan Pop – Kárpátaljai Rusz enciklopédiája.

Főbb kiállítások:

 

  • 2023-2024 – Magyarország, Vác – Tragor Ignác Múzeum „Színek zenéje: Manajló András absztrakt utazása” – egyéni kiállítás;

  • 2023 – USA, Chicago (IL) – Old Town Art Fair – csoportos kiállítás;

  • 2023 – USA, Des Moines (IA) – Des Moines Art Fair – csoportos kiállítás;

  • 2022 – Magyarország, Budapest – Deák Palota – egyéni kiállítás;

  • 2022 – USA, Seattle (WA) – Bellevue Arts Museum – csoportos kiállítás;

  • 2022 – Franciaország, Nice – Gravis Art Galerie – egyéni kiállítás;

  • 2020 - Magyarország, Budapest - ArtUnion Galéria - jubileumi egyéni kiállítás;

  • 2019 – Monaco  Monacói Yacht Show – csoportos kiállítás;

  • 2019 – USA, Miami (FL), Red Dot Miami – csoportos kiállítás;

  • 2019 – USA, Artexpo New York;

  • 2018 – USA, Chicago (IL) – Jótékonysági egyéni kiállítás a Make-A-Wish® Illinois szervezet számára;

  • 2018 – USA, Houston (TX), Thornwood Art Gallery – csoportos kiállítás;

  • 2018 – USA, Nápoly (FL), Casanova Art Gallery – csoportos kiállítás;

  • 2017 – USA, Boston (MA), Art & Design of the 20th & 21st Centuries – egyéni kiállítás;

  • 2017 – USA, Fort Lauderdale (FL), Bellagio Art Gallery – csoportos kiállítás;

  • 2017 – USA, Laguna Beach (CA), Elena Fine Art Gallery – egyéni kiállítás;

  • 2016 – USA, New Orleans (LA), YVE Gallery – egyéni kiállítás;

  • 2016 – USA, Artexpo New York;

  • 2015 – USA, Art Rochester, New York;

  • 2015 – USA, Savour Gallery, Chicago, IL – egyéni kiállítás;

  • 2015 – USA, Artexpo New York;

  • 2014 – USA, Los Angeles (CA), World Wide Art;

  • 2014 – Libanon, Bejrúti Művészeti Vásár (az ADAH képviseletében);

  • 2014 – Olaszország, Firenze, Galleria 360 – csoportos kiállítás;

  • 2014 – USA, Art Expo New York, (94-es móló);

  • 2014 – Svájc, Zürich, Rothschild Bank AG – csoportos kiállítás;

  • 2013 – USA, Bronxville (NY), Objects & Images Gallery – csoportos kiállítás;

  • 2013 – Kína, Sanghaj, Shanghai Art Fair 2013;

  • 2013 – Nagy-Britannia, London, Battersea, Affordable Art Fair;

  • 2013 – Svájc, Bern, Ukrajna Svájci Államszövetségi Nagykövetsége és a Liechtensteini Hercegség – egyéni kiállítás;

  • 2013 – Svájc, Olten, Gallerie Art Mathieu – csoportos kiállítás;

  • 2013 – Franciaország, Párizs, Kalinka Art Gallery – csoportos kiállítás;

  • 2013 – Nagy-Britannia, London, Royal Opera Arcade Gallery – csoportos kiállítás;

  • 2012 – Egyesült Arab Emírségek, Abu Dhabi, Art Hub Gallery – egyéni kiállítás;

  • 2010 - Budapest, Magyarok Háza – egyéni kiállítás. 

"A Lélek Suttogásai: Művészeti Odüsszeiám az Örökségtől – Absztrakcióig"
 

“A színek és textúrák szimfóniájában ecsetvonásaim a lélek suttogásai, melyek az elmúló, a láthatatlan, az érzett dolgokat igyekeznek megörökíteni. A művészet számomra nem csupán kifejezés, hanem egy végtelenbe vezető párbeszéd, egy utazás, ahol minden vászon a kézzelfogható és a megfoghatatlan közötti híd, meghívva a nézőt, hogy átkeljen az érzelmek és gondolatok tájain. Ez az én örökségem, a világgal folytatott párbeszédem."

Manajló András

Az Út Kezdete

 

Művészetet lélegző családba születtem, és egy olyan világot örököltem, ahol a vászon hangosabban szól a szavaknál. Legkorábbi emlékeimet nagyapám Manajló Fedor és apám Manajló Iván remekművei színezik, akik mindketten a Kárpátaljai Képzőművészeti Iskola meghatározó alakjai voltak. Fedor, a Kárpáti Barbizon neves tagja és az Iskola alapítója, valamint Ivan, elismert festő és művészeti oktató, lefektették művészeti sorsom alapjait. Életük, melyet a művészetnek, kultúrának és oktatásnak szenteltek, az én első tantermem volt, mély tiszteletet keltve bennem a művészeti hivatás iránt.

 

Akadémiai Gyökerek és Avantgárd Felfedezés

 

Művészeti tanulmányaim Ungváron kezdődtek, Lembergben folytatódtak, és Szentpéterváron, az Ilya Repin Művészeti Akadémián értek csúcspontjukra. Itt mélyedtem el a klasszikus technikákban, tanulva azoktól a mesterektől, akik előttem jártak az akadémia folyosóin. Azonban kísérletezés láthatón túli felfedezésre, az érzékelt és érezhető kifejezésre való törekvés az absztrakció felé vezetett. Ez az alapvető váltás nem csupán stílusbeli változás volt, hanem újjászületés is, amely átmenetemet jelezte a hagyományos ábrázolástól a vibráló absztrakt kifejezésmódok felé, amelyek kreatív kihívást jelentenek és egyben lebilincselnek.

 

Az Alkotás Filozófiája

 

Számomra a művészet az a közeg, amelyen keresztül a lélek megszólal, híd az alkotó belső világa és a vászon között. Az én megközelítésem – az elmélyülés, ahol minden ecsetvonás az érzelmeim visszhangja, és minden szín a gondolataim tükre. Az absztrakció lehetővé teszi számomra, hogy feltárjam a megfoghatatlant, ne csak a tárgyat ábrázoljam, hanem az általa kiváltott érzelmet is átadjam. Ez a felfedezés és kifejezés útja az én hozzájárulásom az absztrakt művészet világához, egy örökséghez, amelyet minden alkotásommal igyekszem gazdagítani.

 

Hatások és Inspirációk

 

Művészi látomásom egy különféle szálakból szőtt kárpit – minden élmény, utazás és interakció egyedi színt ad. A kárpáti tájak zord szépségétől a szentpétervári művészeti szcéna kifinomult eleganciájáig és a világ kortárs galériáinak avantgárd lüktetéséig, a palettám maga a világ gazdagságát tükrözi. Különösen meghatározó találkozások, mint például Nikita D. Lobanov-Rostovskyval való ismeretségem, és az a megtiszteltetés, hogy műveimet olyan legendák mellett szerepelhetnek a Rothschild falán, mint Dalí és Warhol, alakították az utam. Ezek a tapasztalatok nem csak esztétikai és technikai jártasságomat csiszolták, hanem elmélyítették a művészet társadalomban betöltött szerepének megértését és a kulturális és időbeli határok átlépésére való képességét is.

 

Művészeti Misszió

 

Ma kettős a küldetésem: olyan művészet létrehozása, amely univerzális szinten rezonál, szól a közös érzelmekhez és élményekhez, amelyek összekötnek bennünket, mint embereket, valamint a következő művészgeneráció mentorálása. Munkámmal és mentorálási kezdeményezéseimmel arra törekszem, hogy másokban is felébresszem azt a szenvedélyt a művészet iránt, amely bennem ég, elősegítve egy olyan teret, ahol a kreativitás és az innováció virágzik.

 

Az Együttműködés Vászna

 

Művészi utazásom előrehaladtával továbbra is keresek együttműködést és párbeszédet művésztársaimmal, gyűjtőkkel és műkedvelőkkel. Minden kiállítás, legyen az Magyarország történelmi termeiben vagy New York vibráló galériáiban, alkalom a kapcsolatteremtésre, a tanulásra és az inspirációra. Az életerő, az érzelmek és a precizitás ötvözete munkám felfedezőútra hívja a nézőt, hogy festményeimben rezonanciát találjon saját történeteivel és álmaival.

 

A Világ Meghívása

 

Invitálom, hogy merüljön el az Absztrakt Művészetem világában – egy olyan világban, ahol az érzelmek a színek-, és a történetek az absztrakció nyelvén mesélődnek el. Fedezzük fel közösen az ecsetvonásokon túli rejtélyeket és csodákat.

 

Manajló András

bottom of page